Szenvedély, hit, alázat, elköteleződés

Szenvedély, hit, alázat, elköteleződés

Szenvedély, hit, alázat, elköteleződés

Így gondolok, készülök mindennap a munkámra, hivatásomra. Segítséget nyújtani, mentorálni, látni, az örömet, megnyugvást, hogy a hozzám fordulónak sikerült átértékelni, megérteni az életében jelenlévő nehézséget. Támogató beszélgetéssel, empátiával kísérni, hogy meglelje a válaszait, elérje a célját, újra harmóniába kerüljön.

A coaching – „nem varázslat, de varázslatos”- nem pszichoterápia, hanem segítő kérdésekkel támogatott beszélgetés, egy folyamat.

Nekem coachként is van coachom, szükségem van önreflexióra és mint, mindenki másnak, nekem is hoznom kell időnként nehéz döntéseket. De mindig van megoldás, sőt több megoldás is van és az adott helyzetben csak egy megoldást kell megtalálnunk → ebben segít a coaching, mert egy másik nézőpontból látni a jelenlegi helyzetet és megtalálva a legjobb megoldást, megvalósítja a célját.

Min szeretne változtatni?

Milyen hatással lesz az életére, ha eléri a célját?

Milyen érzés lenne, ha sikeresen oldaná meg a helyzetet?

Mi tartja vissza?

„Nemcsak felelős vagy az életedért, hanem kötelességgel tartozol, hogy a legjobbat tedd meg most a jövőre gondolva.” /Oprah Winfrey/

Ha érdekli, hogy mennyire coacholható, elküldöm e-mail-ben a tesztet →itt kérheti: harmoniaherbal@gmail.com

Kérdéseit az alábbi elérhetőségeken várom:

+36 70/375-8358

harmoniaherbal@gmail.com

Tanácsadás: személyesen: Mosonmagyaróvár Füzes utca 23.

                       Online: messengeren

Proityné Kurali Edit egészségügyi tanácsadó, coach

A Ganoterápia legfontosabb küldetése a megelőzés!

A Ganoterápia legfontosabb küldetése a megelőzés!

A Ganoterápiában a Ganoderma és más gyógygombák, illetve funkcionális élelmiszerek segítenek egészségünk megőrzésében.

Ganoderma- Pecsétviaszgomba

  • több, mint 5000 éve alkalmazzák az alternatív medicínában
  • 400 bioaktív hatóanyaga segíti a szervezet öngyógyító képességének megindulását
  • RG- az „öreg gomba” 90 napos gombatest és a spóra: poliszacharidokat, adenozint, triterpenoidokat és proteint tartalmaz.ételintolerancia
  • GL- a „fiatal gomba”: 14 napos gombafonalakból/micéliumból nyerik. Gazdag poliszacharidokban, szerves germániumban, vitaminokban, ásványi sókban.
  • adaptogén gyógynövény

 

Cordyceps – Kínai hernyógomba

  • Kína és Tibet 3000 méter feletti régióiban terem
  • több, mint 1000 éve alkalmazzák a gyógyászatban
  • hatóanyagai: vízben oldható poliszacharidok, esszenciális aminósavak, fehérjék, telített- és telítetlen zsírsavak, víz- és zsíroldékony vitaminok
  • extra védelmet nyújt az „arany háromszögnek”: -szív,máj, tüdő-hatása:fokozza a vér oxigén felvevő képességét- fokozza a tüdő kapacitást- energetizálja a szervezetet-
  • elősegíti a vese kiválasztó folyamatait
  • a leghatásosabb immunrendszer aktivátor

Lion’s Mean- Oroszlánsörény gomba, Süngomba

  • javítja az agy funkcióit
  • lassítja az öregedési folyamatokat
  • csökkenti a neuropátia tüneteit
  • gyulladásos bélbetegségekben hatékony nyálkahártya regeneráló, gyulladáscsökkentő
  • segíti az emésztési folyamatot
  • hatóanyagai: poliszacharidok, ATP, omega-9, fehérjék, esszenciális aminósavak, nyomelemek, ásványi anyagok (P; Fe; K; Ca; B1; B2 vitamin)

Poria S gomba

  • hatóanyagai: poliszacharidok, triterpének, lanoszterin(→amiből a szervezet szteroidot állít elő)
  • áramlások javítója (nyirokkeringés); gyulladáscsökkentő; gyomorfájás; reflux; hasmenés; ételintolerancia
  • nyugtató, harmonizáló hatás

Spirulina platensis- kék-zöld alga

  • A tengeri alga, kék-zöld alga, spirulina.
  • A Föld leggazdagabb fehérjeforrásának tartják.
  • Tartalmazza valamennyi aminosavat,
  • magas az A-, B-, C-, D-, E-, K-, B12 vitamin és jód
  •  
  • Béta-karotin, klorofill és szelén tartalma miatt
  • antioxidáns hatású.
  • Olyan szénhidrátot tartalmaz, mely védi a szervezetben a nehézfém tartalmú mérgek

felszívódását.

Miért a DXN? → Megbízhatóság, Becsületesség, Erény (Daxen)

Miért a DXN? → Megbízhatóság, Becsületesség, Erény (Daxen)

A DXN-t – a világhírű Indiai Institute of Technology-n diplomázott – Datuk Dr. Lim Siow Jin alapította. Datuk Dr. Lim az üzleti tevékenységet a gombák emberi egészségre gyakorolt előnyeinek ismeretében indította el. Mély érdeklődése és a végtelen erőfeszítése késztette arra, hogy a Ganoderma vagy a Lingzhi teljes potenciálját kihasználja, melyek az egészség tekintetében a gyógynövények királyaként váltak ismertté. Ennek köszönhetően 1993-ban Datuk Dr. Lim megalapította a DXN-t.

A DXN fő üzleti tevékenysége magába foglalja a termesztést, gyártást és a forgalmazást. A Malajziában alapított, és világszerte működő vállalkozás jól ismert a Ganoderma üzletágáról. Termékei közé tartoznak az étrend-kiegészítők, az élelmiszerek és italok, a személyes higiéniai termékek, a bőrápolási és a kozmetikai termékek, háztartási termékek és a vízkezelő rendszerek.

Az 1993-as megalakulása óta a DXN megerősítette „One Dragon One World One Market és One Mind” koncepcióját.

One World, One Market: „Egy világ, egy piac” filozófia. A világ bármely országában, bárki lehet a DXN csapatod tagja.

One Dragon, One Mind:a DXN cég a saját laboratóriumában végzi a kutatást, fejlesztést, a saját ültetvényein a termesztést, maga végzi a csomagolást, szállítást, marketinget.

A DXN magas minőség iránti elkötelezettségének köszönhetően számos kiemelkedő elismerést és köszönetet kapott a különböző egészségügyi és üzleti szervezetektől. A DXN a dinamikus fejlődésnek köszönhetően a 15. direkt értékesítési cég és a világ 180 országában, több mint 9 millió regisztrált tagja van. Ezzel a DXN a megszilárdította vezetői pozícióját a világ Ganoderma piacán.

Missziója: „Egészség-Boldogság-Jólét”

Dr. Lim munkatársa, Jane Yau közel 20 éve Ganoterapeuta, aki végzettségét tekintve ápolónő, természetgyógyász, életmód tanácsadó, egészségmanager. Jane tanításai és trénerünk Harmath Katalin munkája révén, 2019. szeptembere óta Magyarországon képeznek először Ganoterápiás tanácsadókat! → Vedd fel Velem a kapcsolatot, tudj meg többet a képzésről!

Megoldás bélügyeinkre – avagy, miért kell enzimeket pótolni?

Megoldás bélügyeinkre – avagy, miért kell enzimeket pótolni?

Az enzimek a szervezetben lejátszódó biokémiai reakciókat irányító katalizátorok. A katalizátorok olyan anyagok, amelyekből kis mennyiség is elegendő hogy egy-egy kémiai reakciót felgyorsítsanak és nagy mennyiségű anyag átalakulását hozzák létre, kis energia ráfordítással.

Miért van olyan sokféle enzim?

Egy enzim-egy reakció. Szervezetünk tökéletes működéséhez több ezer enzimre van szükség.

Egyes biokémiai folyamatot, más-más enzimek katalizálnak. Ez az egyik alapfeltétele az anyagcsere folyamatok rendezettségének. Ezek lehetnek építő és lebontó folyamatok.

Miért kell enzimeket pótolni?

 

Csak a növényekből származó természetes enzimek képesek áthatolni a gyomor savas közegén és így tudják kifejteni hatásukat a vékonybélben.

 

Enzimitalok:

DXN Cordypine ital: A föld egyik legkedveltebb trópusi gyümölcse , az ananász igen gazdag vitaminokban, ásványi sókban és tartalmaz egy bromelain enzimet. A fermentálás, erjesztés révén, segíti a tápanyagok pl. a fehérjék kisebb, jobban felszívódó anyagokra bomlását, a könnyebb felszívódást. A Cordyceps gombával társítva képes a krónikus gyulladásokat is megszüntetni.

 

  • gyulladáscsökkentő hatású
  • megelőzi a vérlemezkék összetapadását
  • megszüntetheti az érelzáródásokat
  • javítja az immunrendszer hatékonyságát
  • optimalizálja a bélműködést
  • optimalizálja a légző funkciókat
  • serkenti a szervezet öngyógyító képességét
  • csökkenti az izom- és izületi fájdalmakat

 

DXN Morinzhi ital: Noni gyümölcsből és szudáni hibiszkuszból készül. A Nonit 2000 éve használják a gyógyításban Polinéziában, Tahitin és Indiában. Nemcsak az emésztési folyamatokra van jó hatással, hanem a sejtek működését tápanyaggal is támogatja. Sejt szinten fiatalít.

  • 18 féle aminósavat tartalmaz→a sejtek építőkövei
  • xeronint és proxeronint tartalmaz→serkenti az endorfin termelődését→aktiválja a tobozmirigy tevékenységét, amely a biológiai óránk működését befolyásolja
  • sejtregeneráló hatás
  • fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő

 

 

 

DXN Alma enzim ital és fermentált alma dzsem:

Az alma tápanyagai – az alábbiak mindkét termékben benne vannak

  • Cink – a sejtfal félig áteresztő hártyáját teszi ellenállóbbá. Kiemelkedő szerepe van az enzimatikus folyamatok szabályozásában. Részt vesz az anyagcsere folyamatokban. Az inzulin térszerkezetének stabilitását biztosítja.
  • Vas nélkül az oxigén nem lenne képes eljutni a sejtekhez. A vas esszenciális mikroelem, vagyis nem képes a szervezetünk az előállítására. Tápanyagainkkal kell bejuttatni folyamatosan a szervezetünkbe.
  • Foszfor – ez az elem a beleken keresztül szívódik fel a vérbe. A fogak és csontok építő eleme. Enyhíti az emésztési problémákat, elősegíti az egészséges bélmozgásokat. A vesék salakanyag kiválasztó működését támogatja. A koncentráció, a memória, és a mentális funkciók mind javíthatók a foszfor által. Almasav – jelentősen növeli az energia szintet. Segíti a zsír, a szénhidrát és a fehérje energiává való átalakítását. Serkenti a nyáltermelést. Rendszeres fogyasztása csökkenti a testi fájdalmakat. Májtisztító hatása van. Az almadzsem nagyobb mennyiségben tartalmaz rostanyagot, pektint.
  • Pektin – POLISZAHARID: – Rendezi a székletet,  – Probiotikus hatása van,  – Rostanyag és zselésítő anyag, a bélben élő jó baktériumok tápanyaga,  – Pektin bevonja a vékonybél falát, így lassítja a cukor felszívódásának sebességét, ezzel stabilizálja a vércukorszintet,  – Csökkenti a bélrák kialakulását.
  • Fermentált almadzsem felhasználási lehetőségei: – lekvárként kenyérre kenve,  egy pohár meleg vízben oldva gyümölcsitalként, csokoládé helyett egyből a szánkba nyomva a tasakból, éhgyomorra reggel egy tasakkal megenni .

Kinek ajánljuk ezeket a készítményeket?

  • Emésztési zavarok esetén: epe eltávolítás után, hasnyálmirigy betegségekben, a bél gyulladásos betegségeiben.
  • Ital és dzsem együtt alkalmazva! – egyéb gyulladásod betegségekben: PCOS, ízületi gyulladások.
  • Testsúly optimalizálás esetén: a Pektin térfogatot növel a gyomorban, teltség érzetet ad. Étkezés előtt fél tasak dzsem!
  • Metabolikus szindróma esetén: hármas tünet együttes – magas vércukorszint, magas vérnyomás, elhízás.
  • Amatőr és profi sportolóknak is, gyors energiapótlásra a dzsem edzés előtt, az ital edzés alatt. –
  • Sokat utazóknak mindig legyen a táskájába dzsem – diákoknak, nassolóknak csoki helyett dzsem!!
  •  Legyengült állapotokban, kórházi kezelés támogatására dzsem és ital is –
  • kicsi gyereknek, aki nem szeret, nem akar gyümölcsöt enni. Lehet kenyérre kenni lekvárnak, kekszre kenni mogyorókrém helyett; natúr joghurtba belekeverni, és csak egyszerűen egyből a szádba nyomni a tasakból! Nagyon finom!
  • Székelési zavarok esetén, minden főétkezés előtt egy fél tasak dzsemet szopogatni kicsit, aztán lenyelni. Vagy reggel éhgyomorra egy tasakkal megenni.
(Forrás: Ganoterápia hírlevél)

Bármilyen kérdés esetén forduljon Hozzám bizalommal→Kapcsolat

Harmónia Herbál- Természetes egyensúly, gyógynövényekkel, gyógygombákkal

Harmónia Herbál- Természetes egyensúly, gyógynövényekkel, gyógygombákkal

2012-ben mentorom Dr. Farkas Anikó révén ismerkedtem meg a DXN termékeivel, azóta fogyasztom, fogyasztjuk a családban, figyelem a hatásait. Sokat tanultam róla, olyan kiváló emberektől, mint Dato’ Dr. Lim Sion Jin, Jane Yau, Dr. Rajesch Savera, Dr. Csizmadia Beáta, Dr. Deák Sándor, Harmath Katalin és az általatok megosztott sok-sok tapasztalat is hozzá járult a fejlődésemhez. A hozzám fordulók többsége jellemzően szívbeteg, talán azért is szívügyem a segítésük 😊, mert közel 20 évig dolgoztam kardiológián.

Amit azonban szeretnék elérni, hogy ne csak a betegek forduljanak hozzám, hanem többen lássák be, foglalkozzanak a megelőzéssel, a lehetőségekkel, hogy milyen természetes módszerek vannak, nem csak a terápia mellett (ha már kezelést kapnak), hanem kitolni azt az időszakot, hogy gyógyszert kelljen szedni.

Amit azonban szeretnék elérni, hogy ne csak a betegek forduljanak hozzám, hanem többen lássák be, foglalkozzanak a megelőzéssel, a lehetőségekkel, hogy milyen természetes módszerek vannak, nem csak a terápia mellett (ha már kezelést kapnak), hanem kitolni azt az időszakot, hogy gyógyszert kelljen szedni.

„Az egészség: a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota…de emellett az egyén aktív közreműködése is szükséges, mert felelős saját egészségének megőrzéséért.

Ahol jelenleg tart, az az Ő komfortzónája. Ahhoz, hogy javulás következzen be, szükség van egy tervre, hogy ezt hogyan tudja megvalósítani és az állapotfelméréskor nagyon fontos, hogy figyelembe vegyük az eddigi életkörülményeit is, ha nem „rászabjuk”, ha nem köteleződik el, nem is lesz, vagy csak hosszabb idő után eredmény, ami magába rejti azt a buktatót is, hogy idő előtt feladja.

Ahhoz, hogy javulás álljon be nemcsak az utasításokat kell betartanunk, de az addigi életmódunkon is változtatni kell.

Miért kell megvárni, hogy betegek legyünk?

Életmódunkon változtatni nem egyszerű és ahhoz, hogy ez a váltás az életünk része legyen, bizony legalább 28 nap kell (szokásaink kialakulása J )

Ezek a funkcionális élelmiszerek, energiát adnak a mindennapokban. Segít, hogy az életmódunk megváltoztatása is zökkenő menteseb legyen.

Miben nyújt számodra segítséget?

  • megoldást jelent az egészségtudatosság terén
  • a ganoderma köztudottan növeli a szervezet ellenálló képességét, kiegyensúlyozott működést biztosít a szervezet számára, adaptogén A szervezet szélsőséges fizikai és szellemi terheléséhez való alkalmazkodást elősegítő anyagokat nevezzük adaptogén-nek. A kulcsszó az adaptáció, azaz a tökéletes alkalmazkodás.
  • megfelelő időben
  • megfelelő mennyiségben
  • megfelelő vegyületeket vet be
  • megfelelő helyen
  • Kiegyensúlyozó hatása van a szervezet életfunkcióira, függetlenül attól, hogy ez a funkció milyen irányban mozdult elalul- vagy túlműködés

Koncentráljunk a megelőzésre!

Egyébként is úgy gondolom, hogy a hagyományos orvoslásnak és a természetgyógyászatnak egymást segítve kellene működni. Nekem is van konzulens orvosom, illetve, olyan szakorvosok, pszichológus, akivel egy-egy olyan esetben, amihez az Én tudásom nem elegendő, bátran fordulhatok, illetve tudom a határaimat, hogy mikor kell tovább küldeni egy pácienst.

Több olyan esettel is találkoztam, amikor a vizsgálati eredmények nem mutattak eltérést, de a páciens mindennapi tevékenységeinek elvégzését, vagy a lelki állapotát jelentősen befolyásolta. Ezekben az esetekben is tudunk természetes megoldást javasolni!

Az alábbi oldalakon részletesen tájékozódhat a termékek megrendeléséről
és a kedvezményes vásárlási lehetőségekről