2012-ben mentorom Dr. Farkas Anikó révén ismerkedtem meg a DXN termékeivel, azóta fogyasztom, fogyasztjuk a családban, figyelem a hatásait. Sokat tanultam róla, olyan kiváló emberektől, mint Dato’ Dr. Lim Sion Jin, Jane Yau, Dr. Rajesch Savera, Dr. Csizmadia Beáta, Dr. Deák Sándor, Harmath Katalin és az általatok megosztott sok-sok tapasztalat is hozzá járult a fejlődésemhez. A hozzám fordulók többsége jellemzően szívbeteg, talán azért is szívügyem a segítésük 😊, mert közel 20 évig dolgoztam kardiológián.
Amit azonban szeretnék elérni, hogy ne csak a betegek forduljanak hozzám, hanem többen lássák be, foglalkozzanak a megelőzéssel, a lehetőségekkel, hogy milyen természetes módszerek vannak, nem csak a terápia mellett (ha már kezelést kapnak), hanem kitolni azt az időszakot, hogy gyógyszert kelljen szedni.
Amit azonban szeretnék elérni, hogy ne csak a betegek forduljanak hozzám, hanem többen lássák be, foglalkozzanak a megelőzéssel, a lehetőségekkel, hogy milyen természetes módszerek vannak, nem csak a terápia mellett (ha már kezelést kapnak), hanem kitolni azt az időszakot, hogy gyógyszert kelljen szedni.

„Az egészség: a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota…de emellett az egyén aktív közreműködése is szükséges, mert felelős saját egészségének megőrzéséért.


Ahol jelenleg tart, az az Ő komfortzónája. Ahhoz, hogy javulás következzen be, szükség van egy tervre, hogy ezt hogyan tudja megvalósítani és az állapotfelméréskor nagyon fontos, hogy figyelembe vegyük az eddigi életkörülményeit is, ha nem „rászabjuk”, ha nem köteleződik el, nem is lesz, vagy csak hosszabb idő után eredmény, ami magába rejti azt a buktatót is, hogy idő előtt feladja.
Ahhoz, hogy javulás álljon be nemcsak az utasításokat kell betartanunk, de az addigi életmódunkon is változtatni kell.
Miért kell megvárni, hogy betegek legyünk?
Életmódunkon változtatni nem egyszerű és ahhoz, hogy ez a váltás az életünk része legyen, bizony legalább 28 nap kell (szokásaink kialakulása J )
Ezek a funkcionális élelmiszerek, energiát adnak a mindennapokban. Segít, hogy az életmódunk megváltoztatása is zökkenő menteseb legyen.

Miben nyújt számodra segítséget?
- megoldást jelent az egészségtudatosság terén
- a ganoderma köztudottan növeli a szervezet ellenálló képességét, kiegyensúlyozott működést biztosít a szervezet számára, adaptogén → A szervezet szélsőséges fizikai és szellemi terheléséhez való alkalmazkodást elősegítő anyagokat nevezzük adaptogén-nek. A kulcsszó az adaptáció, azaz a tökéletes alkalmazkodás.
- megfelelő időben
- megfelelő mennyiségben
- megfelelő vegyületeket vet be
- megfelelő helyen
- Kiegyensúlyozó hatása van a szervezet életfunkcióira, függetlenül attól, hogy ez a funkció milyen irányban mozdult el→ alul- vagy túlműködés
Koncentráljunk a megelőzésre!
Egyébként is úgy gondolom, hogy a hagyományos orvoslásnak és a természetgyógyászatnak egymást segítve kellene működni. Nekem is van konzulens orvosom, illetve, olyan szakorvosok, pszichológus, akivel egy-egy olyan esetben, amihez az Én tudásom nem elegendő, bátran fordulhatok, illetve tudom a határaimat, hogy mikor kell tovább küldeni egy pácienst.
Több olyan esettel is találkoztam, amikor a vizsgálati eredmények nem mutattak eltérést, de a páciens mindennapi tevékenységeinek elvégzését, vagy a lelki állapotát jelentősen befolyásolta. Ezekben az esetekben is tudunk természetes megoldást javasolni!

Az alábbi oldalakon részletesen tájékozódhat a termékek megrendeléséről
és a kedvezményes vásárlási lehetőségekről